NYÁRON TÖRTÉNIK A GYEREKBALESETEK EGYHARMADA
2016. július 5., kedd
A nyár kiemelten balesetveszélyes időszaknak számít a gyermekek számára, ekkor lényegesen megnő a közutakon, a közterületeken és az otthonokban bekövetkezett balesetek száma. Nem minden szülő van tisztában azzal, hogy a gyermek 3-18 éves kor között - ugyan limitált fedezetű -, de ingyenes állami balesetbiztosítással rendelkezik, s léteznek a piacon már komoly, több millió forintos fedezetet nyújtó üzleti biztosítások is – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 
Rendőrségi adatok szerint a gyermekeket érintő közúti közlekedési balesetek harmada a nyári hónapokban történik. A gyerekek közúti baleseti sérüléseiket a nyári hónapokban leggyakrabban gépjárművek utasaiként szenvedik el, s autók utasaként éri őket a legtöbb halálos baleset is. A közúti balesetek mellett kiemelten magas a kerékpáros gyermekbalesetek száma a nyári hónapokban, ezek jelentős számban azonban nem a közutakon, hanem a játszótereken, parkokban vagy az udvarokon történik. 

Közel 13 éve, Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII. 14.) Kormányrendelet alapján minden 3 és 18 év közötti gyermeknek alanyi jogon jár állami balesetbiztosítás. A KSH adatai szerint közel 1,5 millió gyermek tartozik ebbe a biztosítotti körbe, amely otthon, az óvodában, az iskolában történt, utazás során bekövetkező balesetekre nyújt fedezetet bel- és külföldön. A szolgáltatások köre limitált, így ez a biztosítás külföldi utazásoknál nem helyettesíti az utasbiztosítást.

Az állami balesetbiztosítás mellett fél tucat biztosító kínál akár már néhány ezer forintos éves díjért az államinál jóval magasabb biztosítási összeget tartalmazó termékeket. Ezek a biztosítások nemcsak a gyermek 18 éves koráig nyújtanak szolgáltatást, hanem az egyetemi tanulmányok végéig, 23-25 éves korig is kiterjeszthetők. Ugyanakkor a tanulóbiztosítás megkötése előtt érdemes utánanézni, hogy ha a családnak van lakásbiztosítása, akkor az is tartalmazhat a családtagokat ért balesetekre szóló biztosítási fedezetet. 

Magyarországon néhány éve már elérhetők olyan komoly, akár több millió forintos halálesetre, illetve egészségkárosodásra szóló fedeztet nyújtó gyermek baleset- és betegségbiztosítási termékek is, amelyek számos kiegészítő fedezetet is tartalmaznak. Asszisztencia szolgáltatást, a hét minden napján 0-24 órában igénybe vehető orvosi call-centert, „második orvosi szakvéleményt”, betegszállítást és képalkotó diagnosztikai eljárások fedezetét egy bizonyos limitösszegig. Tartalmazhatnak pszichológusi konzultációt nehéz élethelyzetek esetén, illetve - huzamosabb kórházi vagy otthoni ápolás esetén - magántanár igénybevételének költségét is.

Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft