Nem lesz drágább a kötelező, még idén eltűnhet a károkozói pótdíj
Akár már az idei évre is új díjtarifát hirdethetnek a biztosítók, eltörölve a károkozói pótdíjat, miután az ombudsman jogsértőnek találta az erről szóló rendeletet. Az alkuszok szerint nem kell díjemeléstől tartaniuk az autósoknak, a bonus-malus rendszer pedig megfelelő a tarifarendszer kialakítására.

Várhatóan az idén nem emelkedik majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díja annak ellenére sem, hogy a biztosítók kénytelenek lesznek eltörölni a károkozói pótdíjat – mondta az Azénpénzem.hu megkeresésére Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjármű szekciójának vezetője.
 
A biztosítóknak lépniük kell, miután az ombudsman kedden közzétette, hogy a kgfb-díjak megállapításáról szóló rendelet módosítását kezdeményezi, mert az sérti a jogállamiság elvét, a károkozói pótdíj túlzott mértéke pedig torzítja a bonus-malus rendszert. A társaságok várhatóan nem várják meg a rendelet módosítását.
 
Már csak azért sem, mert a Magyar Nemzeti Bank a múlt héten közzétett vezetői körlevélében azt írta, hogy a továbbiakban a piaci szereplők nem magyarázhatják a statisztikai adatok hiányával, ha biztosításmatematikai szempontból megalapozatlan, sőt, szélsőséges esetben valamelyik – jellemzően nem lakossági – díjosztályból „kiárazó” díjtarifákat hirdetnek meg. Szintén a kárstatisztikától elszakadó, nem jó gyakorlatnak minősítették a túlzott, akár a kgfb-alapdíj két-háromszorosát is kitevő károkozói pótdíjakat. Ezek ugyanis felülírhatják a teljes kockázatalapú díjkalkulációt, s végső soron kiüresíthetik a bonus-malus rendszert.  Ugyanilyen problémák merülhetnek fel az egyéb (például a taxis) pótdíjak esetében is.
 
Az ombudsman felkérte a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnökét, gondoskodjon arról, hogy az érdekelt biztosítók a jelentést megismerjék.
 
– A MABISZ-nak nincs intézkedési jogköre,már csak versenyjogi szempontok miatt sem avatkozhat be a díjak meghatározásába, de az ombudsmani jelentést megküldtük a biztosítóknak – mondta Pandurics Anett, a MABISZ elnöke az Azénpénzem.hu kérdésére. A múltbeli tapasztalatai alapján azt várja, hogy a társaságok figyelembe fogják venni az MNB körlevelét.
 
November előtt is léphetnek
A biztosítóknak november 1-jén éjfélig kell közzétenniük a következő év január 1-jétől érvényes tarifákat, ami a naptári évfordulós szerződéseket érinti. (Ez már csak az autósok kevesebb, mint 20 százalékát jelenti, azokat, akik 2010. január 1. előtt vásároltak gépkocsit.) A többiek kgfb szerződésének évfordulója a szerződéskötés napja, így számukra azok a tarifák mérvadóak, amelyeket az évfordulójuk előtt legalább 60 nappal tesznek közzé a biztosítók.
 
Papp Lajos szerint az évközbeni tarifahirdetés lehetősége miatt nem várják meg a biztosítók a november 1-jei határidőt, hanem már előtte lépni fognak. Véleménye szerint a károkozói pótdíj a fogyasztók szempontjából káros. Ez főként a panaszok kapcsán érthető tetten, és az alkuszok jelezték is a biztosítóknak.
 
– A bonus-malus rendszer elegendő teret nyújt arra, hogy a veszélyközösség számára biztosított legyen a károkozók és a kárt nem okozók közötti teherviselés megfelelő felosztása. (Aki kárt okoz, két lépcsővel ugrik vissza a besorolásban.) Sokféle tarifálási paramétert tartalmaz (életkor, lakhely, magánszemély vagy cég stb.), és ennek elégnek kell lennie a megfelelő díjak kialakításához.  A károkozói pótdíj nem átlátható, ügyfélpanaszokat generált, és még olyanokra is kirótták, akik megfizették az okozott kárt, így nem léptették vissza őket a bonus-malus rendszerben. Előfordult, hogy háromszorosára nőtt a károkozói pótdíj alkalmazása miatt a szerződő díja – sorolja a problémákat az alkusz szövetség szakembere.
 
Nem lesz díjemelés
Papp Lajos azt várja, hogy a tarifák átalakítása nem jár majd díjemeléssel, az idei és 2021-es díjak átlagosan inkább stagnálni fognak. A károkozói pótdíj összességében nem akkora nagyságrend, miről ne tudnának a biztosítók lemondani, annak érdekében, hogy a fogyasztói panaszok ne nőjenek, inkább az ügyfelek bizalma erősödjön.
 
A MABISZ néhány hete megjelent évkönyvében található számok szerint a biztosítók 2019-ben 230 milliárd forint díjbevételt könyvelhettek el a kgfb-üzletágon, a kárkifizetés pedig 111,4 milliárd forint volt, ami a díjbevétel 48 százaléka. Ez az arány azonban nem minden évben volt ekkora. 2017-ben például a díjbevétel 60 százalékát tette ki a kárkifizetés, ami már az MNB aggodalmát is kiváltotta.
 
Papp Lajos arra figyelmeztet, hogy a biztonságos kárkifizetéshez megfelelő egyensúly kell. Hiszen a díjbevételből a kárráfordítás mellett az igazgatási, a szerzési, a kockázati költségeket és egy egészséges profitot is ki kell termelni. Ráadásul ebben a szektorban nem egy évben kell gondolkodni, hanem több év káralakulásával kell számolni. A tavalyi kisebb kárhányad a masszív díjemelésnek is köszönhető.  Az elmúlt évben lezajlott 15-20 százalékos díjemelés elegendő tartalékot biztosít, bár a gépjárműjavítási költségek emelkedése is jelentős volt.
 
Miért vizsgált az ombudsman?
A Magyar Autóklub tavaly kezdeményezett alkotmánybírósági eljárást a gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény bonus-malus rendeletével szemben. Fő kifogása az volt, hogy a díjak átláthatatlanok, amiket károkozás esetén a biztosítók szabadon akár négyszeresre is emelhetnek. Az alapvető jogok biztosa ennek nyomán indított vizsgálatot decemberben a bonus-malus rendszer szabályozásával, a károkozói pótdíj felszámításával kapcsolatban.

Forrás: azenpenzem.hu

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat:


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft