Kgfb: eddig alig 70-80 ezren váltottak biztosítót
Bár még mindig több mint 2 millió jármű üzembentartója érintett az év végi kgfb-váltási időszakban, eddig a tapasztalatok alapján mindössze 3-4 százalékuk döntött úgy, hogy él a biztosítóváltás lehetőségével. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint kampányról már nem érdemes beszélni, hiszen – miközben a piaci szereplők zöme minimális marketingtevékenységet folytat – a váltást kezdeményezőknek az időszak végére várható létszáma csupán a hetede lesz az öt éve tapasztalt másfélmilliós tömegnek.
A FBAMSZ várakozásai szerint az időszak végéig összesen mintegy 200 ezren váltanak majd biztosítót, és azok is a tavalyinál kevesebben, mintegy 30-40 ezren lesznek, akik saját biztosítójukon belül mondják fel, majd kötik újra kgfb-szerződésüket.


Öreg autók mellé alig kötnek további biztosítást

„Az év végi időszakra immár azok az autók maradtak, amely legalább öt éve nem cseréltek gazdát, többségükben jóval idősebbek tíz évnél – magyarázza a passzivitást Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Ezekre az autókra már csak elvétve kötnek casco vagy más kiegészítő biztosítást, ami a jelenlegi díjszint mellett a kgfb fő vonzereje lehetne. Az érintett járművek közel 40 százaléka ráadásul a legkedvezőbb B10 kártörténeti kategóriába tartozik, természetszerűleg itt találhatók a legalacsonyabbak a díjszintek. Így a piaci szereplők figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik.”

Ugyanakkor az évközi aktivitás erősödését jelzi, hogy az érintett 15 biztosító az elmúlt év során 67-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben az évközi időszakra vonatkozó tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelő kár/díj egyensúly beállítására is.

Mire kell odafigyelniük az ügyfeleknek?

  • Együttkötés: A kampány remek lehetőség arra, hogy a kgfb mellett jelentős együttkötési kedvezményekkel jussunk további biztosításokhoz (casco, lakásbiztosítás) is. Mielőtt azonban döntünk, győződjünk meg arról, hogy a kiválasztott biztosítás valamennyi fontos kockázatra kínál-e fedezetet megfelelő limitekkel. Különösen már meglévő biztosítás lecserélésekor kerülhetünk könnyen olyan helyzetbe, hogy szándékunkon kívül csökkentjük biztosítási védettségünket.
  • e-kommunikáció: A tavalyi új szerződések jelentős részét a felajánlott kedvezmények miatt e-kommunikációs feltételekkel kötötték. A tapasztalatok szerint sokaknál okoz problémát ennek megfelelő kezelése. A használaton kívül került e-mailcímek, illetve a rosszul beállított spamszűrők szintén számos gondot okoztak, például ha nem éri el az üzembentartót a díjfizetés elmaradása miatt kiküldött felszólítás. Vagyis csak az éljen ezzel az opcióval, aki megfelelően jártas ezen a területen.
  • Határidő: Biztosításváltás esetén a jelenlegi szerződés felmondásának továbbra is december 1-jéig kell beérkeznie a jelenlegi biztosítóhoz. Ez a nap most hétfőre esik, a felmondásra vonatkozó megbízást tehát legkésőbb a megelőző hétvégén tudják befogadni az érintett alkuszcégek.


Miért célszerű alkuszi segítséget igénybe venni?

Évről évre nő azon autósok aránya, akik szerződésüket független alkuszokon keresztül intézik. Az idei kampányban ez az arány már várhatóan eléri a nyolcvan százalékos szintet is.

A független alkuszok kalkulátorai megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait. Nem kell tehát utólagos meglepetésektől tartania egyetlen autósnak már csak azért sem, mert az alkuszok jelentős része a kalkulált díjra árgaranciát is vállal. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan ügyféltámogatást is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft