Ezekre érdemes figyelni a márciusi lakásbiztosítás-váltással kapcsolatban

Egy lakás túl nagy érték ahhoz, hogy ne köss rá biztosítást!2024. március 8., péntek

Március 1-jén veszi kezdetét az első lakásbiztosítási kampány, melynek keretében minden lakástulajdonos felülvizsgálhatja és akár kedvezőbbre válthatja jelenlegi lakásbiztosítását, függetlenül annak évfordulójától. A megfelelő döntéshez elengedhetetlen a biztosítások széles kínálatának összehasonlítása, valamint, hogy gondosan megvizsgáljuk az adott ajánlatokhoz tartozó szolgáltatási tartalmat is. Összegyűjtöttük, mely szempontokra érdemes még figyelni.

Kalkuláció előtt érdemes leltárt készíteni: A megfelelő biztosítási fedezet elérése érdekében vegyük számba az ingatlannal kapcsolatos felújításokat és bővítéseket. Az ingóságok között mindenképpen szerepeljenek az újonnan beszerzett, beépített berendezések (elektronikai cikkek, bútorok stb.) is. Ne feledkezzünk meg azokról a korszerűsítésekről se, amelyeket az energiatakarékosság jegyében eszközöltünk (pl. napelemek).

Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a felmondott szerződés megszűnéséig hátralévő időszak biztosítási díját. A felmondás csak akkor lesz érvényes, ha a felmondásra kerülő biztosítás díját megfizetjük. Kalkuláljunk úgy, hogy a meglévő biztosítás díját nem a felmondás időpontjáig, hanem a biztosítás megszűnésének napjáig, azaz a felmondás dátumától számított 30. napig kell megfizetni.

A felmondásnak március 31-ig be kell érkeznie a biztosítóhoz. Ha március 31. hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, akkor a következő munkanapig kell teljesíteni a felmondást. Idén a húsvét miatt a felmondás biztosítóhoz történő beérkezésének utolsó időpontja tehát 2024. április 2. (kedd) éjfél! A felmondás elfogadásáról a biztosító levélben fog értesítést küldeni, amely tartalmazni fogja a pontos megszűnési dátumot és egyéb lényeges információkat, pl. az esetleges díjhátralékot.

A több évre kötött, hűségkedvezménnyel rendelkező lakásbiztosítások is felmondhatók. Ha a biztosítás tartamengedménnyel került megkötésre, és a felmondáskor a tartamengedmény időszaka még nem járt le, akkor a tartamengedmény időarányos részét vissza kell fizetni a biztosító felé.

A lakáshitelek mellé kötött biztosítások is felmondhatók, de gondoskodni kell róla, hogy az új szerződésre is felvezessék a meglévő hitel adatait, és az új biztosítás dokumentumait is kötelességünk bemutatni a finanszírozó banknak. Amennyiben a lakásbiztosítás megkötésekor Ön megadja a hitelező és a hitel szükséges adatait, akkor a bank által előírt záradékok rákerülnek a biztosítási ajánlatra.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás megköthető együttesen ingatlanra és ingóságra vagy akár önállóan is valamelyik elemre. Biztosíthatók a lakóépületek, melléképületek, építmények és tárolók is. Az épületre kötött biztosítás érvényes többek között a napelemekre, napkollektorokra és hőszivattyúkra is. A fogyasztóbarát otthonbiztosítás lakáshitel mellé is köthető, mint hitelfedezeti biztosítás.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyen olyan időszak, amikor nincs érvényes lakásbiztosításunk!

Amennyiben évekkel ezelőtt kötötte a lakásbiztosítását, és azóta nem számolta újra a díjakat, hasonlítsa össze a biztosítók otthonára szabott díjait és választható kiegészítő fedezeteit az alábbi online lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével:

https://www.eurorisk.hu/calculation/lakas-biztositas

Kösse meg a kiválasztott lakásbiztosítást online, néhány kattintással!

Szakértő kollégáink is készséggel állnak rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

ugyfelszolgalat@eurorisk.hu

06 1 585 8888 (H-CS 8:00-17:00 és P 8:00-16:00 óra között)



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft