Baleset esetén továbbra is meg kell adni a kárrendezéshez szükséges adatokat

Jogosítvány és forgalmi engedély nélkül is autózhatunk!

Bár január elsejétől az autósoknak nem muszáj maguknál tartaniuk az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványt, baleset esetén továbbra is meg kell adniuk a kárrendezéshez szükséges adatokat – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Emlékeztettek arra, hogy ha az autó forgalmi engedélye és a jogosítvány érvényes és szerepel a magyar nyilvántartásokban, egy vasárnap életbe lépő jogszabálymódosítás miatt többé nem szükséges, hogy azokat mindig maguknál tartsák az autósok. A rendőrség a helyszínen, elektronikusan is tudja ellenőrizni ezeket az igazolványokat.

A Mabisz azt hangsúlyozta, hogy ha a közúti balesetben nem sérült meg senki, és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését, a felek továbbra is kötelesek átadni egymásnak a sofőr, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat. Az autó azonosításához jellemzően elegendő a rendszám és esetleg az alvázszám megadása – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy amennyiben a rendőrség értesítése nem kötelező – mert nem sérült meg senki -, de valamelyik fél mégis hívja a rendőrséget, akkor a járművezetőknek meg kell várniuk az intézkedést.

 

(Forrás: kamaraonline.hu)

 

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat: 



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft